Jobb később, mint soha!
Jobb később, mint soha!

1. rész

Japánban és Thaiföldön játszódik a Jobb később, mint soha! című fikciós elemekkel átszőtt reality-komédia, amelyben négy „szépkorú”, legendás kalandor – Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila, Scherer Péter – és hűséges „fegyverhordozójuk”, Frohner Fecó arra vállalkozik, hogy bebizonyítsák: a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hogy hány évesek vagyunk. Az alaptörténet szerint hőseink egy félreértést követően keverednek Ázsiába – de ha már így alakult, nem hagyják ki a lehetőséget, hogy felforgassák a thai tájat, szamurájharcba keveredjenek egy kiotói templomban, sült gekkóval szemezzenek a tányéron vagy éppen felüljenek Japán legdurvább vidámparki játékaira. Egy biztos, nem nyugdíjba mennek! A sajátos, ázsiai kalandnapló során a kamera végig követi a társaságot: a spontán pillanatokat, a meghökkentő helyzeteket és a valódi érzelmeket is rögzíti, miközben a műsor finoman egyensúlyoz a valóság és a fikció határán. Az utazás során új ízeket, tájakat és kihívásokat ismernek meg, de a négy színész és Fecó önmagáról, egymásról és az életről is új dolgokat tanul meg. © RTL Magyarország

Csomagváltás
ElőzetesElőzetes

Showműsor | Reality | Show

EpizódokEpizódok

  • 1. rész

    1. rész

    59:46

    Showműsor | Reality | Show

    Japánban és Thaiföldön játszódik a Jobb később, mint soha! című fikciós elemekkel átszőtt reality-komédia, amelyben négy „szépkorú”, legendás kalandor – Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila, Scherer Péter – és hűséges „fegyverhordozójuk”, Frohner Fecó arra vállalkozik, hogy bebizonyítsák: a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hogy hány évesek vagyunk. Az alaptörténet szerint hőseink egy félreértést követően keverednek Ázsiába – de ha már így alakult, nem hagyják ki a lehetőséget, hogy felforgassák a thai tájat, szamurájharcba keveredjenek egy kiotói templomban, sült gekkóval szemezzenek a tányéron vagy éppen felüljenek Japán legdurvább vidámparki játékaira. Egy biztos, nem nyugdíjba mennek! A sajátos, ázsiai kalandnapló során a kamera végig követi a társaságot: a spontán pillanatokat, a meghökkentő helyzeteket és a valódi érzelmeket is rögzíti, miközben a műsor finoman egyensúlyoz a valóság és a fikció határán. Az utazás során új ízeket, tájakat és kihívásokat ismernek meg, de a négy színész és Fecó önmagáról, egymásról és az életről is új dolgokat tanul meg.

  • 2. rész

    2. rész

    48:16

  • 3. rész

    3. rész

    1:05:16

  • 4. rész

    4. rész

    58:45

  • 5. rész

    5. rész

    58:19

  • 6. rész

    6. rész

    58:26

  • 7. rész

    7. rész

    48:49

  • 8. rész

    8. rész

    48:20

SzereplőkSzereplők

ElőzetesElőzetes

  • Előzetes

    Előzetes

    0:54

    Showműsor | Reality | Show

    Az RTL+ vadonatúj improvizációs vígjáték-sorozatában Csuja Imre, Scherer Péter, Badár Sándor és Epres Attila Frohner Fecó társaságában egy sírva-röhögős kalandtúra keretében felfedezi a Távol-Keletet.