Bajnokok Ligája

Bajnokok LigájaAtalanta - Club Brugge - Összefoglaló

Az Atalanta a címvédő PSG-től elszenvedett 0-4 után hazai pályán igyekezett javítani, míg a Brugge a Monaco elleni 4-1-es siker után ezúttal sem számított esélytelennek. Változatos és teljesen kiegyenlített csatát vívtak a felek egészen a 38. percig, amikor is Tsolis góljával a vendégek kerültek előnybe. Az előny birtokában a belga csapat nyugodtan játszott a folytatásban is. Szünet után az Atalanta hajtott az egyenlítésért, Lookman járt élen a helyzetek elpuskázásában, de Ahanor is fejelhetett volna gólt. A 74. percben aztán büntetőből összejött az, ami akcióból nem: Samardzic talált be. Megérdemelte a gólt az Atalanta, mint ahogy a 87. percben a következőt is: Pasalic fejelt szépen a kapuba, megfordítva a meccs állását. A második félidő játéka alapján a bergamói együttes megérdemelten szerezte meg a három pontot.

RTL+
RTL+